Öreg-kő terepfutó útvonal

2014. 11. 21. 16:57     Cikkek

Terepfutás a Gerecsében, az Öreg-kőnél.

Budapest környékén rengeteg gyönyörű tájon kanyargó terepfutó útvonal található. Ezek közül szeretném most kiemelni saját kedvencemet, mely a Gerecsében, az Öreg-kő mellett húzódik. A tájegység nem csak terepfutók számára nyújt élvezetet, remek hely kirándulásokhoz, gyalogtúrákhoz is. Itt található a Jankovich-barlang, mely hatalmas csarnokába felülről, az Öreg-kő tetejéről is beleshetünk méretes nyíláson keresztül. A kilátóhelyről észak-északnyugati irányban a Duna folyik, mellette pedig az esztergomi bazilika magasodik. A kirándulók, terepfutók, és barlangászok a hegy lábánál lévő pihenőhelyen állhatnak meg pihenni.

Terepfutó útvonalunk 3 szakaszra osztható, melyek aszfaltos és terep részeket is tartalmaznak. Tetszés szerint variálható a futószakaszok sorrendje, futási szokásainkhoz igazodva. Azok számára akik a terepfutást részesítik előnyben az aszfaltozott szakaszokkal szemben, a második mellett a harmadik terepfutó útvonal ajánlott.

  1. Bajót – Péliföldszentkereszt: 3-3,5 km-es kevésbé forgalmas aszfaltos útszakasz, nagy emelkedőkkel
  2. Péliföldszentkereszt – Mogyorósbánya: 4 km-es terepszakasz, lankás mezei és erdei részekkel, Országos Kéktúra útvonalát érintve
  3. Mogyorósbánya – Bajót: 3,5 km-es terepszakasz, lankás mezei és lejtő erdei részekkel

1. Bajót – Péliföldszentkereszt

Bajótról elindulva, Péliföldszentkereszt felé az 1124-es számú út rendkívül ritka forgalmú, emiatt nem kell aggódnunk. Az árnyékos, fák által szegélyezett emelkedőkön láthatósági futóruházat mindenképpen ajánlott. Az úttal párhuzamosan, a térképen szaggatott vonallal jelölt, pincesor mellett húzódó földúton is futhatunk vegyesen emelkedő-lejtős szakaszokon, így aszfalton csak 1,5 km-et kell megtennünk. Az emelkedőn túljutva érkezünk meg Péliföldszentkeresztre, visszaereszkedve 200 méteres tengerszint feletti magasságra.

2. Péliföldszentkereszt – Mogyorósbánya

A péliföldszentkereszti templom és szalézi rendház mellett elhaladva murvás út vezet át a sétányon az erdő szélére, ahol rövid lejtős szakasz után érkezünk a szépen felújított Szent-kút forrásaihoz és a Lourdesi barlanghoz. A források frissítő vize kristálytiszta, kiürült kulacsunkat mindenképpen töltsük meg!


A tisztást elhagyva szűk emelkedő ösvényen érünk ki a mezőre, ahonnan lankás terepen, kerítés mellett futva érünk be ismét az erdőbe. Itt futhatunk tovább az Országos Kéktúra útvonalán, erős emelkedő ösvényen az Öreg-kő pihenőhelyéhez, de követhetjük a Mária zarándokutat is, mely egyenesebb erdei szakaszokon vezet el minket Mogyorósbányára.

3. Mogyorósbánya – Bajót

Mogyorósbánya belterületén lejtős aszfaltozott út után balra befordulunk az Alkotmány utcába. Futásunkat emelkedő Arany János utcán folytatjuk, míg ki nem érünk a község szélén futó murvás földútra. Majd 100 méteres szintkülönbséget leküzdve érünk be ismét az erdőbe, ahol az ösvényt követve lejtős szakasz után lankás, szántóföld mentén haladó útvonalon fújhatjuk ki magunkat. Itt lehetőségünk van Nyergesújfalu felé fordulni, széles, murvás úton futva. Bajót felé tartva homokfalakkal szegélyezett hangulatos mélyúton zárhatjuk futásunkat.

Végezetül, tapasztalataim szerint a terep változatossága miatt strapabíró terepfutó cipő mindenképpen ajánlott, mely stabilan tartja a bokákat az olykor lejtős, csúszós talajon. Ha megjött a kedved, és kipróbálnád magad terepen, de még nincs kifejezett terepfutó cipőd, ebben a bejegyzésben további tippeket írtunk arról, hogy mi alapján érdemes terepfutó cipőt választani. Az őszi kedvenc terepfutó cipő listánkból a Salomon Speedcross 3 terepfutó cipőt bátran merem ajánlani ehhez az útvonalhoz.

Az őszi és téli futások velejáró, hogy olykor saras, pocsolyás útszakaszokkal is összefutunk terepfutáskor. Ebben a bejegyzésben hasznos tippeket olvashatsz hogyan kell ápolni és tisztítani egy terepfutó cipőt.

Ami a futóruházatot illeti, az árnyékos, erdős területeken hűvösebb az idő, ezért nyáron is jól jöhet egy hosszúujjú futófelső. Az őszi és téli futások során pedig mindenképpen futókabát legyen rajtunk, ami megvéd minket a hideg széltől.